Hangyák és madarak

‒ Országh György ‒

A Biblia többféle természeti képen keresztül tanít.

Az egyik a példabeszédek könyvében olvasható, amikor Salamon a hangyához küldi a lustát, hogy tanuljon tőle: szorgalmasan dolgozik, hogy be legyenek töltve a szükségletei előre is. „Eredj a hangyához, te rest, figyeld, hogy mit tesz, és okulj! Bár nincs vezére, elöljárója vagy uralkodója, mégis biztosítja a kenyerét nyáron, begyűjti eledelét aratáskor.” (Péld 6:6-8)

Jézus azonban a madarakról tanít, akik nem vetnek, nem aratnak, és betakarítást sem végeznek (gyűjtés, megtakarítás, felhalmozás), mégis táplálja őket a mennyei Atyánk – ugyanígy minket is. „Nézzétek meg az égi madarakat: nem vetnek, nem is aratnak, csűrbe sem gyűjtenek, és a ti mennyei Atyátok táplálja őket. Nem vagytok-e ti értékesebbek azoknál?” (Máté 6:27)

Az a kérdés, hogy a kettő közül nekünk melyiket kell figyelembe venni? A szorgalmas hangyát, aki mindent megtesz azért, hogy előre meglegyen az eledele, vagy a röpködő madarakat, akik mindig találnak valamit, amit meg tudnak enni?

Ha csak azt válaszolnánk erre, hogy mivel mi Jézusban hiszünk, ezért a madarakat, akkor joggal vetődik fel a kérdés, hogy akkor miért van ott a Bibliában a hangya példája?

Ugyanígy, ha arra hivatkozunk, hogy „benne van a Bibliában” a hangya szorgalma, akkor vajon miért tanított Jézus más példával és más hozzáállásról? Vajon ez is Ószövetség kontra Újszövetség? Ez nem igazán állja meg a helyét, ugyanis az állatvilág nincs sem az Ószövetség, sem az Újszövetség alatt. Ők örök tanító példák maradnak számunkra.

Habár teljesen más témában, de Pál apostol is igazolja azt, amikor a természet segítségével veszünk tanulságot valamiről: „Nem arra tanít-e titeket maga a természet is, hogy szégyen az a férfinak, ha hosszú hajat visel?” (1Kor 11:14)

Sem a természet, sem a Biblia nem tanítja azt, hogy a két állat példája közül csak az egyik lenne érvényes, a másik pedig érvénytelen. Hangyák most is vannak, és most is szorgalmasan gyűjtenek, ahogy madarak is vannak, amelyek azt eszik, amit aktuálisan kapnak a mennyei Atyánktól.

A kérdés, hogy mi dönthetjük-e el, hogy melyiket választjuk? Van-e olyan, hogy valaki azt mondja, hogy én csak a madarak példájával törődöm, és majd mindent megkapok Istentől, amikor éppen szükségem van rá?

Legyünk óvatosak a következtetéssel: hogyan kezeli a Biblia ezeket?

A hangyához a resteket küldi. Nem minden embert. Nem arra van ez a tanítás, hogy mindenkit arra szólítsunk fel, hogy még szorgalmasabban dolgozzon. Ez könnyen visszaélés eszközévé válhat, ahogy erre van is bibliai példa: A fáraó Izráel fiait lustának nevezte, és még keményebb munkára fogta. Amikor később Izráel népe megkapta a szövetséget, a szombatnapi nyugalom központi parancsolattá vált. A hatnapos munkavégzés után kötelező volt pihenni és Isten nyugalmában lenni minden héten. A körülötte olvasható tanítások nem azt emelték ki, hogy vegyék rá magukat a munkára a többi hat napon, hanem arra, hogy fogják vissza magukat a hetedik napon. (Egyébként itt együtt látjuk a munkálkodást és a mennyei gondoskodást: kegyelemből volt a manna minden nap, Isten természetfeletti gondoskodásából, amihez ki kellett menniük és dolgozniuk kellett vele, hogy étel legyen belőle. Aztán a hetedik napon a hatodik napi dupla kegyelmet kellett enniük, munkálkodás nélkül.)

A hangya szorgalmáról szóló tanítás csak később jelent meg, Salamon Istentől kapott bölcsességében. Nem általános tanítás vagy parancsolat. Ott az alaphelyzet az, hogy valaki lusta. A tanítás az, hogy gondolkozzon előre és dolgozzon szorgalmasan, hogy ne legyen hiánya, ne szűkölködjön.

Ehhez hasonlót az Újszövetségben ott olvasunk, ahol Pál a Thesszalonikai gyülekezetben azoknak üzen, akik nem akarnak dolgozni (2Thes 3). Amikor az mondja, hogy az ilyen „ne is egyék”, nem azt üzeni vele, hogy ha valaki otthon van, és úgy döntött, hogy most nem dolgozik, de van ennivalója, akkor azt is vonja meg magától. Hanem ott egy közösség volt, és természetes volt, hogy mindenki hozzájárul a közösség életéhez a munkájával. Ha viszont valaki nem akart hozzájárulni a közösség életéhez a munkájával, akkor ne is részesüljön a közösségben biztosított evés lehetőségéből.

Itt is érdemes megfigyelni valamit. Isten családjában, Krisztus testében a szolgálók teljes erővel azon voltak, hogy Istent szolgálják és a gyülekezetekkel törődjenek. Vajon rájuk is érvényes, hogy aki nem dolgozik, ne is egyék? Nem, hiszen ők ezt dolgozták, Isten szolgálatát. Viszont, ha ez így van a vezetőkkel, akkor mindazokkal is, akik nem vezetők, de az a feladatuk, hogy Isten munkáját végezzék.

„Keressétek először Isten országát és az ő igazságát, és mindezek megadatnak nektek.”  Itt jelentkezik Jézus tanítása arról, hogy higgyünk Isten mindennapi atyai gondoskodásában. Jézus nem szűkítette le ezt egy szolgálói körre. Nem mondta azt, hogy csak a vezetőkre lesz ez érvényes. Hanem azt mondta, hogy azokra, akik Isten országát keresik először.

Vajon ez egyenértékű a lustákkal? Nem, hiszen Isten országát szorgalmasan keresni nem lustaság, hanem szorgalom. Olyan szorgalom, amelyre maga Isten szólít fel bennünket.

Még akkor is, ha ez nem a világi munka, nem a pénzkereső tevékenység.

A szorgalmasokról valami mást is tanít még Salamon a hangyák tanulságán kívül: Aki szorgalmas az ő dolgában, nem marad meg az alacsony rendűek között, hanem a királyok előtt áll. (Lásd: Péld 22:29)

A királyok elé állni akkor lehetett, ha erre a király konkrétan engedélyt, sőt, felhívást adott.

Isten Jézus Krisztusban elhívott bennünket magának, hogy az ő gyermekei legyünk, és ezen belül a szolgái (gyermekként, fiúság Szellemével, szabadságban, de az Ő akaratát és terveit kiszolgálva és megvalósítva).

Ha Isten országát szeretnéd keresni teljes szívedből, szorgalmasan, akkor biztos, hogy Isten meg fogja mutatni neked ennek az életformának az útját. Ez egyébként nemcsak közvetlen kijelentéseken keresztül történhet, hanem ötletekkel, a körülmények alakulásával is.

De nem lehet elvárni senkitől sem azt, hogy csináljon úgy, mintha neki Isten trónja előtt kellene állnia rendszeresen, napi több órát. Ez egy másik véglet. Vannak, akik egyszerűen jó szívvel élnek egy olyan életformát, amelyben hangyaszorgalommal gyűjtik az anyagi áldást, és ezért senki sem hibáztathatja őket. Sőt, kifejezetten Istentől való talentum is lehet ez. Még akár az is érvényes lehet rájuk, hogy az adakozásukkal segítsék a gyülekezetet, a szükségben levőket vagy azokat, akik Istent különlegesebb módon szolgálják.

Egyébként Pál az Efézusi levélben is azt írja a munkavégzésről, hogy aki eddig lopott, most már a két kezével dolgozzon, hogy legyen mit adnia a szűkölködőnek. Nem azt a célt nevezi meg, hogy ezzel legyenek betöltve a saját szükségei. Hanem azt, hogy adakozni tudjon. Akinek van, az adakozni tud másnak is, úgy, hogy neki is marad elegendő és a másiknak is tud segíteni.

Többféle életforma létezik Isten országában.

Igenis, az ember döntheti el, hogy melyiket választja. Viszont számolnia is kell a következményeivel.

1. Ha valaki egyszerűen csak lusta, akkor számolnia kell vele, hogy elfogyhat az eledele, és a közösség sem fogja tudni folyamatosan ellátni. Egyébként nem mondom, hogy nem könyörülhetnek rajta, de az újszövetségi szemléletű tanítást figyelembe véve a segítség ilyenkor együtt jár az intő tanítással is.

2. Ettől eltérő az, amikor valaki egyszerűen Isten országát keresi elsősorban az életével, és minden szükségét betölti Isten, aktuálisan, úgy, mint az égi madaraknak. Ez még akkor is igaz, ha a környezete, netalán a gyülekezete sem ismeri fel, hogy ez az ember Isten országát kereső életet él – bármilyen formában is éli meg ezt az adott ember, látványos vagy nem látványos dolgokkal.

3. Megint más életforma a szorgalmas munkavégzés, amin Isten áldása rajta van. Ezt sem szabad az Isten akaratától eltérőnek titulálni, hanem fel lehet ismerni benne azt, hogy neki Istentől erre van hite, látása, talentuma. Lehet ez azért is, mert ez Isten tökéletes akarata az életére nézve! Akár azért, hogy adakozó is tudjon lenni, de ettől függetlenül is lehet ez Isten akarata. És az is lehet, hogy habár élhetne egy szabadabb életformát, amelyben többet törődik Isten országának a dolgaival, viszont még csak ezt meri megtenni. És senki sem nézheti le ezért. Eljön az ideje, hogy megtanulja, hitre jusson és megélje.

4. A másodikkal szinte azonos, de talán a folyamatában különböző az, amikor valaki úgy él Isten országáért, hogy egyszerűen kiválasztotta erre őt Isten. Tehát nem csupán egy saját felelősségre meghozott döntés, Isten mindennapi kegyelmére hagyatkozva, hanem Isten szuverén akaratának a megmutatkozása az életében. Ez jellemző lehet azoknál, akik szorgalmasak voltak az előtte végzett munkájukban. Akár világi munkáról legyen szó, amikor hű volt a hamison, akár már „gyülekezeti” vagy egyéb, Isten országáért végzett munkálkodásról, amikor valaki a kicsin volt hű, valahogy eljutott arra a pontra, amikor Isten valamilyen módon nyilvánvalóvá tette számára, hogy Ő mostantól az Ő céljaira akarja használni az életét. A „királyok előtt kell állnia”, mint ahogy Illés is mondta: Él az Úr, aki előtt állok… Természetesen nemcsak prófétai, hanem bármilyen más elhívásra igaz ez. Szorgalmasan munkálkodva Isten királyságában.

~

Egyszerre igaz a hangya és a madarak tanítása. Egyszerre érvényes a szorgalom – akár világi munkában, akár szellemi dolgokban – és a mindennapi ráhagyatkozás Isten hűséges atyai gondoskodására. Ahogy egyre jobban törekszünk megismerni Istent és az ő akaratát ‒ az általánosat és a személyre szóló akaratát is ‒ annál tisztább lesz a kép, és annál inkább megtapasztaljuk, hogy hogyan tud ez a kétféle igazság jól működni a személyes életünkben.

---

bolcsessegbibliaiskola.com